Nihil zuhanás

Manapság semmi sem szent... Bármilyen igazság megkérdőjelezhető, sőt megkérdőjelezendő...Hiszen mindenkinek csak a saját nézőpontjából látja a dolgokat, s mindenkinek egy kicsit igaza van, de senkinek sincs teljesen... Semmire sem lehet rá mondani úgy, hogy értékes, hogy ne jöjjön valaki pár perc múlva, s le ne hordja a sárga földig... Semmit sem lehet alapul venni, elfogadni axiómaként, hiszen mi van, ha mégsem igaz...

Az indák sem biztos, hogy megtartanak, ha zuhansz, mégis utánuk kapsz... De a mai ember inkább uralkodik ösztönein, nem fogad el mindenféle összehordott igazságot... valójában nem fogad el semmit... inkább zuhan tovább, mintsem belekapaszkodna egy bizonytalan indába...

Talán ez mégiscsak a büszkeség egy eltúlzott foka, elbizakodottság azt gondolni, hogy az ember megérthet mindent... Egyetlen megismerési forma sem tudott előrehaladni, míg nem voltak valamiféle alapok, amiből ki lehessen indulni. Szükség van bizonyos axiómákra akkor is, ha azok csak bizonyos esetekben igazak, csak bizonyos nézőpontból, bizonyos körülmények közt állják meg a helyüket.

Habár, már régóta tudjuk, hogy az euklideszi axiómák sem egyetemesek, newton törvényei is csak bizonyos körülmények közt igazak, és a logikai szabályai is csak az emberi elme reflexszerű válaszait alapul véve helyesek, nincs olyan ember, aki kétségbe vonná, hogy ezek mind nélkülözhetetlenek voltak a fejlődés mai szintjének eléréséhez...

Ugyanígy az életben is mindenki el kell fogadjon bizonyos igazságokat, axiómákat ahhoz, hogy felépíthesse világnézetét, kitűzhesse céljait... különben szabadesésben van az őrület szakadéka felé...

Ragadj meg egy indát!!!

Türelem rózsát terem...

Türelem rózsát terem - szokták mondani, ha az ember türelmetlenkedik. Azaz a türelem mindig meghozza az eredményét. De vajon mikor? Percek, órák, napok, évek, évtizedek alatt? Meddig várjunk, és hogyan, mit tegyünk e várakozás alatt?

Elültetünk egy magot, és várjuk, hogy keljen ki. Várjuk, hogy a rózsa kikeljen, kihajtson. De van egy pár dolog, amire oda kell nagyon figyelni ilyenkor...

Például öntöznünk kell minden nap a magot kitartóan. Meg kell tisztítanunk a körülötte levő földet a fejlődést akadályozó gyomoktól. És türelemmel kell várnunk...

Tehát naponta, vagy mindenképp rendszeresen foglalkozni kell az elültetett maggal, hogy annak fejlődését lehetővé tegyük. Emellett tudnunk kell, hogy milyen eredményre várunk, mert ha nem tudjuk ezt, a gyomot rózsának képzelve lehet, hogy azt neveljük fel, s csak hosszú idő múlva jövünk rá, hogy csak az időt vesztegettük. És mindezt kitartóan kell tennünk, amíg a növény kihajt...

De mi van, ha várjuk és várjuk, de nem hajt ki, ha vártunk már rá két hetet és még mindig egy hajtás sem mutatkozik? Mi van, ha kétségbeesünk, hogy hiába volt a sok gondoskodás, befektetés, mert nincs semmi eredménye?

Ilyenkor csakis egy megoldás van... Ki kell venni a magot a földből és meg kell nézni, hogy csírázik-e, vagy esetleg egy halott magról van szó. Ha a mag csírázik természetesen vissza lehet tenni, és türelmesen - türelmesebben, mint eddig - várni kell a hajtás földből való kitörését és továbbra is gondosan kell ápolnunk a növénykét, míg meg nem terem a rózsa.

De mit tegyünk, ha a mag halott, esetleg el is rothadt? Ha látjuk, hogy ebből már nem lesz rózsa?

Ilyenkor, sajnos nincs már nyilvánvaló lépés. Itt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ültet-e újabb magot, vagy nem. Ha tényleg nagyon szeretnénk a rózsát, ha az számunkra fontos, és úgy gondoljuk, hogy megéri a fáradtságot, akkor újat kell ültetni, újra próbálkozni kell. De ha ez csak egy hóbort volt, egy futó gondolat, és nem is annyira fontos már, ha le tudunk róla mondani, akkor esetleg nem kell újat ültetnünk. Mindenképp ez a legnehezebb döntés. Sőt esetleg lehet, hogy már tizedszer ültetjük a magot, vagy lehet, hogy a rózsa már ki is kelt, de épp virágzás előtt elpusztult.

Vajon van még erőnk újrakezdeni? Ilyenkor vajon látjuk az egésznek az értelmét? Vajon megéri? Vajon tényleg ennyire fontos a rózsa?

Ezek azok a kérdések, miket mérlegelve el kell döntenünk, hogy még próbálkozunk, vagy feladjuk. Egyik se könnyebb a másiknál, de bármelyik út, ha megfontolatlanul választottuk, tönkre teheti életünket. Egyrészt az, hogy nem ismertük fel a rózsa fontosságát, és ezért egy óriási kincsről maradtunk le, másrészt azért, mert minden időnket rászánjuk a rózsa nevelésére, és nem marad másra időnk illetve energiánk. A kettő közt mérlegelni nagyon nehéz, de ez a mi feladatunk. Eldönteni, hogy mi mennyire éri meg, és aszerint cselekedni...

A türelem mindenképp rózsát terem, csak nem biztos hogy nekünk lesz elegendő türelmünk, vagy időnk kivárni azt, és nem biztos, hogy megéri kivárni azt...de az is biztos, hogy egy nekirugaszkodásból nem fognak az igazán fontos dolgok összejönni...az értékekért mindig n agyon keményen meg kell küzdeni, sok próbát kell kiállni, és kudarc esetén újra és újra neki kell kezdeni.

A reklámok világa

Napjainkban folyton találkozunk reklámokkal. Szerintem jó lehet tudni róluk egyet-mást, legalább annyit, hogy miként működnek. Itt osztok meg veletek egy rövid bemutatást, dolgozatot a reklámokról, amit pár napja írtam:

Hogy a reklámok célja mi, azt nem kell sokat elemezgetni. Nyilvánvaló, hogy a vevők befolyásolása olyan irányba, hogy ezek a megfelelő (reklámozott) terméket válasszák.
Mivel napjainkban - e fogyasztói társadalomban -nagyon nagy a választék, és kevés az idő a választásra, így a reklám célja az, hogy a vásárló reflexszerűen, gondolkodás nélkül a megfelelő terméket válassza.
Amivel ezt el lehet érni, az a pszichikum heurisztikus - találgatásos, korábbi tapasztalatok felhasználásával történő - feladatmegoldó, döntéshozó módszere.
Ez azt jelenti, hogy az egyén, mivel nincs ideje gondolkodni, korábbi tapasztalatok - reklámok - alapján dönt, nem tudatosan.
Tehát a reklám tulajdonképpen azt kell elérje, hogy amikor a vásárló egy termékcsoportra gondol, a kívánt márka jusson eszébe, és azt is vásárolja meg.
Mivel e döntés - tudattalan döntés - is gondolkodás nélkül megy végbe, a cél az, hogy az érzelmekre, és ez által a tudatalattira  hassanak a reklámok.
Egy egyént naponta kb. 4-5000 reklámszerű impulzus ér, így egy jó reklámnak igazán figyelemfelkeltőnek kell lennie, ahhoz, hogy komoly hatást gyakoroljon a vásárlóra. És a figyelem felkeltése után valami pozitív érzetet - nem feltétlenül értéki, jellemzői szempontból, de a márka ismeretének, elismerésének szempontjából pozitív - kell az egyén pszichikumába vésnie, ami összekötődjön a márkanévvel.
Figyelemfelkeltésre nagyon sok módszer ismeretes, de mindegyik arra van alapozva, hogy egy észleleti kép hatására magára vonja a figyelmet. Ilyen célból gyakran használnak virító színeket, a rádió- vagy tévéreklámok gyakran hangosan kezdődnek. E módszerek mellett sok más bizonyos egyén- illetve fajfenntartási ösztönökre alapoz. Ilyenek a veszélyérzetet keltő, nyugtalanító, szokatlan bevezetések, szexuális töltetre alapozott üzenetek, illetve a kisbabák - utódok - által figyelmet felkeltő részletek.
Miután e figyelmet felkeltették, valami maradandó üzenet, képzet által kell a terméket az első helyre emeljék a hasonló áruk rangsorában - mindezt persze a néző, olvasó, hallgató pszichikumában -. Ezt legtöbbször merész kísérletek - áfonyalekvár folt kimosása egy trikóból, vízcső elvágása késsel, stb. - illetve nem egészen megalapozott érvelés, azaz csúsztatás által érik el. E utóbbi módszer hatékonyságának növeléséhez a reklámok általában fel is vannak gyorsítva kb. 115-125%-ra, hogy a befogadó ne tudja átgondolni az érvelést, és esetleg hibát találni benne. Ez által a vásárló agyában az marad meg, hogy a termék hasznossága jól meg van indokolva, s így habár semmi értelmét nem látja  a terméknek, megvásárolja azt, illetve a többi hasonló kategóriába tartozó áruval szemben előnyben részesíti.
Ezek után, hogy a vásárló pszichikumába a termék össze van kapcsolva a kívánt érzettel, és kategóriájában az első helyen áll, már csak az következik, hogy a fogyasztó megvegye a terméket. Ebben a fázisban is fontos szerepe van a reklámnak pontosabban a reklám felidézésének, amit a gyártók a csomagolás által segítenek elő, így a vásárlóban katalizálva a heurisztikus - tudatosság nélküli - döntés meghozatalát.
Ezek után nyilvánvaló, hogy miért nem kell túl sokat gondolkodnunk vásárlás közben, és hogy miért telik meg a bevásárlókosár szinte észrevétlenül; sőt az is, hogy miként dönt a tudatalattink helyettünk korábbi tapasztalataink alapján.


Úgyhogy amennyire lehet óvakodjunk a reklámoktól, mert megszüntetik döntéseink szabadságát.

A viccpárt iróniája...

Napjainkban - már egy éve, ha nem több - folyton ilyen-olyan válságról hallunk. Naponta olvashatunk a gazdasági krízisről, a lélektan területén erkölcsi krízisről beszélnek, és néha, mikor nagy felindulással sorolgatják a hiányállapotokban szenvedő területeket, meg-meg említik a politikát is.

De nem nagyon akad, olyan tévéműsor, hír, mely e utolsó kategóriában jelentkező problémákat taglalná, annak ellenére, hogy minden nap olvashatjuk, hogy a politikusokat támadják, lemondásra kényszerítik, gyakran a szavazók nagy része szélsőséges elveket valló pártokra adja le voksát, stb.

Azt hiszem, hogy e események hatására az emberek rájöttek, hogy baj van ezzel a politikai rendszerrel, és már elegük van belőle, sokan el se mennek szavazni, mások pedig megfontolatlanul állnak egyik vagy másik párt mellé.

A szavazók többsége tényleg megunta a sok hazudozó, ígérgető politikust, és már nem veszi komolyan a szavazásokat. Azt gondolom erre jó példa a reykjaviki választások eredménye.

Ez a tény azt hiszem elgondolkodtató. Az, hogy egy fél éves párt, amit heccből indít el egy humorista, megnyeri a polgármesteri választásokat, a demokrácia nyilvánvaló és szarkasztikus kritikája. Sőt az, hogy az emberek inkább szavaznak egy humoristára, mint egy politikusra, a politika csődjét jelenti.

Remélem, hogy ez elég jel a kevésbé érintett politikusok számára is, hogy valamit változtatni kell, mert a szavazók szívesebben adják le voksukat bármi új, ismeretlen, komolytalan pártra, mint a régiekre, amelyeket megunták, melyek eljátszották a becsületüket.

Miért miértek...?

Egyik legfontosabb kérdés az ember életében a "Miért?". Mikor kicsik voltunk és mindenre kíváncsiak, mindig ezt kérdezgettük szüleinktől, az óvónénitől, tanítónénitől, nagyszüleinktől, vagy bárkitől, aki épp jelen volt. Mindig tudni akartuk, hogy mi miért történik, és mit miért kell megtenni. A felnőttek az első kérdéseinkre még türelmesen válaszolgattak, de a negyedik,  ötödik, már mélyebb kérdés után idegesen hallgattattak el, avagy azt mondták, hogy most erre nincs időm, esetleg - a legjobb esetben bevallották, hogy erre nem tudják a választ.

És valójában ezek a fontos kérdések az életben: azok, melyekre nem nagyon kap senki választ, ha az utcán sétálva egy szembejövőtől megkérdi; azok, amelyekről nem olvashatunk a Wikipédián, amelyekről nem szól egy TV show sem, és amelyekről sajnos leggyakrabban senki sem nyilvánít véleményt.

De a legszomorúbb talán nem is az, hogy ezekről az igazán fontos kérdésekről nem nagyon van szó ebben a világban, hisz ezek általában olyan kérdések, amikre mindenki maga kell válaszoljon, hanem az, hogy nagyon sokan vannak, akik felnőve egyáltalán fel sem teszik maguknak az ilyen típusú kérdéseket. 

Vannak akik talán soha nem kérdezték meg maguktól, hogy miért is élnek, miért dolgoznak nap mind nap, vagy hogy miért idegesednek fel bizonyos témák elő hozatalakor.

Azt hiszem, hogy ez egy nagyon nagy és fontos dolog, amit a kicsiktől, gyerekektől tanulhatunk: hogy merjünk kérdezni, válaszok után kutatni, keresni a dolgok értelmét, egyre mélyebbre menni a világ és magunk megismerésében.

Ne mindig felszínesen, legyintve intézzük el az igazán fontos kérdéseket.

Azt hiszem, hogy ezt nem lehet jobban elmondani, mint ahogyan Angi Gabriella mondta:
"A világ megy egy fele, a mi dolgunk az, hogy menjünk másfele:befele."

Mesterséges élet avagy a genetikáról

Nemrégiben a következő cikket olvastam. Ahogy elkezdtem olvasni valami büszkeség töltött el, hogy az emberiség már mennyire fejlett, hogy nem hiába kutatunk, hanem eredményeket is érnek el. Aztán olvasom, hogy üzemanyag előállítására szeretnék hasznosítani a módszert, olyan baktériumokat előállítva, melyek üzemanyagot termeljenek. "Na jó" - gondoltam. Végül is szükség van üzemanyagra, legalább akkor nem kell többet annyit háborúzni a kőolajért.

Idáig még oké. Van egy sikeres felfedezés. Habár jobb lenne a megújuló energiaforrások használata, létre akarnak hozni valami üzemanyagképző baktériumokat, de legalább nem fognak annyian meghalni a háborúk miatt. Gondoltam, hogy végre valami kis béke van a világban, és nem minden, amibe sok pénzt fektetnek, mások leigázására irányul.

Természetesen be kellett ismernem a cikk végigolvasása után, hogy naiv voltam. "Hát persze" - csaptam a homlokomra. Biológiai fegyver, így már minden érthető. Persze, hogy így már az AEÁ-nak is érdeke lehet a génprogramozás.

Mégis remélem, hogy ha a pénz már úgyis a háborúra fordítódik, legalább véletlenül valami humánus célokat szolgáló eredménye is lesz e sikernek.